Mosoly mögött a szakértelem – Interjú Dr. Gubik Mártonnal, Kunfehértó fogorvosával

Dr. Gubik Márton fogorvos / Fotó: Csordás Bettina

Május 28-án tárgyalja Kunfehértó Község Önkormányzatának képviselő-testülete a 2024. évi fogászati ellátásról szóló beszámolót. A dokumentumból kiderül, hogy az idei évben eddig 1348 esetet láttak el a helyi rendelőben. A páciensekkel való együttműködés továbbra is hatékony, a betegek a megbeszéltek szerint érkeznek fogászati kezelésekre.

A 2024-es évben az önkormányzat felszereltetett egy klímaberendezést a fogorvosi rendelőbe, valamint egy vízadagolót is elhelyeztek a váróhelyiségben. De ismerjék meg közelebbről Dr. Gubik Márton fogorvost!

Először is, kérem, mutatkozzon be! Mit kell Önről tudni? Hol él?

Dr. Gubik Márton vagyok, 31 éves. Kecelen nőttem fel, és jelenleg is ott élek a feleségemmel és három gyermekemmel.

Mióta dolgozik fogorvosként?

2017-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán. Diplomám kézhezvétele óta folyamatosan fogorvosként dolgozom. Pár hónapot töltöttem Budapesten egy magánrendelőben, majd 2018-ban hazaköltöztem, és elindítottam a keceli magánpraxisomat, melyet a mai napig üzemeltetek.

Mióta látja el a fogászati feladatokat Kunfehértón?

A keceli fogorvosi rendelésem mellett 2021 decemberében kezdtem el Kunfehértón is dolgozni. Az első pár hónapban még tartós helyettesítéssel láttam el a körzetet, majd 2022. május 1-től állandó fogorvosként praktizálok.

Miért döntött úgy, hogy fogorvos lesz?

Kisgyerekkorom óta érdekelt a biológia, és mindig is reál beállítottságúnak tartottam magam. Hosszú évekig az volt a tervem, hogy állatorvos leszek, de az érettségi előtti évben megváltozott a véleményem, és inkább emberekkel szerettem volna foglalkozni. Az orvosi hivatás nem volt kérdés számomra, de mindenképp gyakorlatias, nem csak elméleti szakirányban gondolkoztam. Hosszú távú terveim között szerepelt az is, hogy vidéken szeretnék élni, így végül a fogorvosi pálya mellett döntöttem.

Mi a legnagyobb kihívás a munkájában?

Mint minden emberekkel foglalkozó szakmának, ennek is egyik legnehezebb része a páciensekkel való foglalkozás. A fogorvosi rendelőben legtöbben félnek a beavatkozásoktól, és ez a szorongás megnehezítheti a közös munkát. A gyakorlati részét tekintve a hátsó fogak kezelése mindig is kihívást jelentett számomra.

Ön szerint milyen készségek a legfontosabbak egy jó fogorvos számára?

Sok orvosi szakmában nagyon fontos az empátia és az emberekkel való jó kommunikáció. A legfontosabb, hogy együtt tudjunk dolgozni a székben ülő pácienssel, ehhez pedig ezekre a készségekre van szükség. Emellett kiemelném a kézügyességet, valamint egyfajta mérnöki, tervezői beállítottságot is, mely a fogpótlások készítéséhez elengedhetetlen.

Hogyan tartja naprakészen a szakmai tudását?

Minden egészségügyi szakmának van egy kötelező továbbképzési rendszere, melynek keretében különböző tanfolyamokon lehet részt venni. Természetesen ezeket a képzéseket én is elvégzem. Emellett próbálok tájékozódni az újdonságokról, mind anyagokról, mind technikákról, más fakultatív előadásokon.

Kérem meséljen egy olyan esetről, ami különösen emlékezetes volt Önnek a praxisában!

Volt már több olyan nagyon félős páciensem, aki rettegve ült be a székbe fogászati kezelések előtt. Amikor látszik rajtuk, hogy a hátuk közepére sem kívánják, hogy a fogorvosi rendelő közelében legyenek. Majd 1-2 alkalom után jó volt látni, hogy egyre jobban kezdtek feloldódni, és már nem féltek annyira a következő beavatkozások előtt. Főleg, ha már valaki mosolyogva távozik a rendelőből, azt sikerélményként tudom elkönyvelni.

Hogyan kezeli a fogorvostól való félelmet a pácienseknél? Hogyan nyugtatja meg az ideges betegeket?

A legfontosabb a páciensekkel való folyamatos kommunikáció. A fogászati beavatkozásoknál a fájdalomtól való félelmen kívül a kiszolgáltatottság az, amitől az emberek tartanak. Legtöbb esetben, ha már tudják, hogy mi fog történni, az már segít. Ilyen helyzetben nagyon sokat számít egy megnyugtató mondat vagy mosoly. Amit még fontosnak tartok, az az őszinteség, amely a bizalom alapja. Szeretem előre jelezni azt, ha valami kellemetlen lesz, vagy fájni fog.

Mi a leggyakoribb probléma, amivel a páciensek Önhöz fordulnak?

A leggyakoribb problémák értelemszerűen a szúvas fogak, melyek ellátása esetenként változhat. Töméseket készítünk leggyakrabban, amelyek bizonyos esetekben gyökérkezeléssel is kiegészülnek. Emellett gyakoriak még a fogkőeltávolítások, foghúzások és a fogpótlások tervezése, készítése is.

Mi az, amit a legtöbb ember helytelenül végez a szájhigiénéje során?

Ami legtöbbször hiányos szokott lenni, az a fogközök rendszeres tisztítása. Ez alatt a fogselyem vagy a fogköztisztító kefe használatát értem. Sajnos gyakoriak a fogközökben kialakult szuvasodások, amelyek sok esetben csak későn derülnek ki. A megfelelő tisztítással viszont ezek megelőzhetők lennének.

Mi motiválja nap mint nap a munkájában?

Szeretek másokon segíteni. Mindig örülök, ha sikerül megoldani egy fogászati problémát, vagy ha elmulasztottunk egy fájdalmat. Örömmel tölt el, ha egy páciens elégedetten tud hazamenni a rendelőből a kezelés után.

Mit tanácsolna azoknak, akik a fogorvosi pályát fontolgatják?

Azt tudom tanácsolni, hogy mindenképp nézzék meg először, hogy mit csinál egy fogorvos nap mint nap. Nem a tantárgyak meg a pontszámok a leglényegesebb dolgok a továbbtanulásnál, hanem az, hogy szeressék azt, amit majd csinálni fognak az életük során.

Az interjút készítette: Csordás Bettina

Dr. Gubik Márton fogorvos / Fotó: Csordás Bettina
Akár ez is tetszhet