🧡 Az iskolakezdés nem minden gyereknek öröm – nézd meg, mi rejlik a csend mögött, és mit tehetsz te is ellene! 📚 #iskolakezdés #kiközösítés #gyerekekért
Ahogy közeledik a szeptember, a boltok polcai megtelnek színes tanszerekkel, a gyerekek új cipőt próbálnak, és izgatottan találgatják: vajon ki lesz az új padtárs? Az iskolakezdés minden család számára különleges pillanat, tele új barátságokkal, új tanárokkal és új élményekkel.
Miközben a legtöbb gyermek örömmel várja az új tanévet, akadnak, akiknek már az első naptól kezdve görcs keletkezik a gyomrában. Nem a matematika vagy az írás miatt, hanem mert tudják, hogy ma sem hívják be játszani, nem ülhetnek le senki mellé ebédelni, és megint ők lesznek azok, akiket kihagynak a szülinapi meghívóból.
A kiközösítés nem látványos. Nem mindig jár sírással vagy konfliktussal. Néha csak csend van. Egy üres pad. Egy halk sóhaj. Egy elmaradt kézfogás. Az elutasítás sokszor alig észrevehető, mégis hatalmas nyomokat hagy. A kiközösítés komoly hatással van a gyermekek önértékelésére, szorongásokat, sőt önbizalomhiányt is okozhat. Egy olyan korszakban, amikor a gyerekek még épp csak keresik a helyüket a világban, különösen fontos, hogy azt érezzék: tartoznak valahová.
Sokszor már egészen apró dolgok is elegendőek ahhoz, hogy valaki „kilógjon a sorból”. Lehet, hogy másként öltözködik, más az érdeklődési köre, vagy éppen visszahúzódóbb, érzékenyebb. Sajnos, néha már ez is elég ahhoz, hogy a többiek ne fogadják be.
A gyermekek gyakran ösztönösen viselkednek, és elutasítják azt, ami számukra ismeretlen vagy kényelmetlen. De ez nem jelenti azt, hogy ne taníthatnánk meg nekik valami mást: az elfogadást, az empátiát, a nyitottságot.
De lássuk csak, mit tehetünk!
Mit tehetünk szülőként?
– Beszélgessünk! Ne csak azt kérdezzük meg, hányas lett a dolgozat. Kérdezzük meg: „Kivel játszottál ma?”, „Volt valaki, aki egyedül maradt?”, „Hogy érezted magad ma?”
– Mutassunk példát! Ha otthon elfogadó, empatikus környezetet teremtünk, a gyermek ezt viszi tovább.
– Ha a mi gyerekünket közösítik ki: ne hibáztassuk őt. Beszéljünk vele, hallgassuk meg. A legfontosabb, hogy ne féljünk megszólítani a pedagógust, hiszen sokszor közös erővel találhatunk megoldást.
– Ha a mi gyerekünk közösít ki másokat: fontos, hogy ne védjük automatikusan. Értsük meg az okokat, és beszélgessünk vele arról, milyen érzés lehet a másik oldalon állni.
Mit tehetünk közösségként?
– Támogassuk az inkluzív szemléletet már az óvodától kezdve.
– Adjunk teret a másságnak, legyen az származás, képesség, viselkedés vagy személyiség.
– Beszéljünk róla. Ne fordítsuk el a fejünket, ha tudjuk, hogy egy gyermeket bántanak – legyen az érzelmi vagy fizikai síkon.
Néha csak egy apró gesztus kell. Egy barátságos mosoly, egy meghívás a játékba, egy „gyere, ülj ide mellém”. Ezek a pillanatok olyan emlékeket teremthetnek, amelyek egy életre szólnak.
Minden gyermek megérdemli, hogy szeretetben, biztonságban, elfogadásban nőjön fel. És minden gyermek megérdemli, hogy azt érezze: tartozik valahová.
Legyen ez a szeptember az az alkalom, amikor nemcsak tanszert, hanem figyelmet, empátiát és elfogadást is „csomagolunk” az iskolatáskába.