Figyelem: lomtalanítás lesz Kunfehértón, már most leadhatja az igényét!

Kunfehértó település lakosai számára fontos információkkal szolgál a DTKH: díjmentes házhoz menő lomtalanítás vehető igénybe a második féléves időszakban. Az igényléseket 2025. október 7-ig lehet benyújtani, maga a lomtalanítás pedig 2025 októberében zajlik majd.

Hogyan igényelhető a lomtalanítás?

Az igényléseket a DTKH ügyfélszolgálatánál lehet bejelenteni, a 06-1-776-77-77 telefonszámon vagy az ugyfelkapcsolat@dtkh.hu e-mail címen. Fontos, hogy az igénylés során meg kell adni a vevőazonosítót a beazonosításhoz.

Milyen típusú hulladék számít lomnak?

Lomhulladéknak minősül az eseti jelleggel keletkező, nagyméretű, darabos háztartási hulladék, amely mérete miatt nem fér el a közszolgáltatáshoz rendszeresített hulladékgyűjtő edénybe. Ide tartoznak például a berendezési tárgyak, mint az asztal, szék, szekrény, ágy, komód (szétszerelt, mozgatható állapotban). Szintén elszállítják a fából készült bútorokat és tárgyakat, például ablakkeretet, ajtót vagy kerítést. Műanyagból készült tárgyak, mint vödör, láda, kerti bútor, gyerekjátékok, hordó, virágcserép, valamint textíliák, például szőnyeg, ágynemű, ruhanemű, szivacsmatrac is a lom kategóriába esnek.

Mi nem tartozik a lomtalanítás körébe?

Fontos tudni, hogy bizonyos típusú hulladékok nem tartoznak a lomtalanítás körébe, így ezeket nem szállítják el. Nem visznek el zöldhulladékot, mint gallyat, salakot, trágyát, szalmát, egyéb növényi és állati hulladékot. Az építési hulladék, egyéb ipari hulladék, veszélyes elektromos és elektronikai készülékek (például TV-készülék, hűtőgép), gumiabroncsok, autó- és gépalkatrészek, valamint veszélyes hulladékok (például akkumulátor, festékes dobozok, kátrány származékok, használt sütőolaj, zsiradék, gépjárműolaj) sem kerülnek elszállításra. Továbbá nem szállítanak el állati tetemeket, fertőző és undort keltő anyagokat, sem a heti hulladékszállítás körébe tartozó háztartási, illetve gazdálkodói tevékenységből származó hulladékot, vagy a szelektíven gyűjtendő csomagolási hulladékot.

Fontos tudnivalók a kihelyezésről

A kihelyezett lom elszállítása az előre egyeztetett napon történik, amelyet a megadott napon reggel 6 óráig kell az ingatlan utcafronti részére kihelyezni. A nagydarabos lom, például bútor kivételével a kisebb méretű anyagokat zsákolva, kötegelve kell kihelyezni a hatékonyabb elszállítás és a szétszóródás megakadályozása érdekében. Kiemelten fontos, hogy a lomhulladékot úgy helyezzék el, hogy az ne akadályozza a jármű- és gyalogosforgalmat, ne károsítsa a zöldterületeket és a növényzetet, továbbá ne jelentsen baleset- vagy károkozási veszélyt.

 

A szolgáltató további elérhetőségei:

6521 Vaskút, Pf. 22., telefon: 06-1-776-77-77.

Bővebb információ az ügyfélkapcsolati pontokról a www.dtkh.hu weboldalon található.

Akár ez is tetszhet