Bölcsődei hivatás: Az odafigyelés és szeretet munkája

A Mosolyvár Óvoda és Mini Bölcsőde egyik elkötelezett dolgozója, aki évről évre a legkisebbek fejlődését segíti szeretettel és türelemmel, mesél a bölcsődei munkájáról. Az alábbi interjúban egy olyan pedagógust ismerhetünk meg, aki számára a bölcsőde nem csupán munka, hanem valódi hivatás, és mindennapjait a gyerekek boldogsága és fejlődése hatja át. Olvassa el, hogyan éli meg a mindennapokat, és milyen meghatározó élményekkel gazdagodott az évek során!

Kérem, mutassa be a bölcsődét! Mióta van? Hány gyerek van?

A Mosolyvár Óvoda és Mini Bölcsőde bölcsődei csoportja 2019. január elsejétől fogad gyermekeket. Az intézmény közös igazgatású, de az óvodától külön telephelyen üzemel. A működési engedély hét kisgyermek ellátását teszi lehetővé, akik 20 hetes és 3 éves kor közöttiek lehetnek. A jelentkezés a bölcsődébe folyamatos, egész évben van rá lehetőség. Június elején Angyalné Maróti Tímea főigazgatóval a feltételeknek való megfelelés szerint megnézzük a bölcsődei jelentkezéseket, és döntés születik a felvételről, vagy helyhiány miatt az elutasításról. Június végén egy tájékoztató szülői értekezletet tartunk a felvett gyermekek szüleinek. Szeptember elsejétől a módszertani előírások szerint megkezdődik a kisgyermekek fokozatos beszoktatása a szülővel, melyet családlátogatás előz meg. Jelenleg minden férőhely be van töltve, és az új nevelési évben is teljes létszámmal fogunk üzemelni.

Miért szereti a bölcsődei munkát?

Mióta a munka világában vagyok, mindig gyerekekkel foglalkoztam. A bölcsődei munka során minden nap része vagyok a gyerekek fejlődésének, örömének. Látom, ahogy a játékok által felfedezik a világot a biztonságos környezetben, amit biztosítunk. Szeretem, hogy minden nap új kihívásokat és új élményeket hoz. Közösen építjük a gyerekek bizalmát és önbizalmát. Emellett fontosnak tartom a kicsik érzelmi és szociális fejlődésének támogatását is. Ez a munka számomra nem csupán egy feladat, hanem hivatás, ami tele van szeretettel, türelemmel és odafigyeléssel. Ezek az értékek pedig mindennél többet jelentenek számomra, és adnak erőt, hogy minden nap odaadással végezzem.

Mi a legszebb élmény, amit eddig a bölcsődében dolgozva átélhetett?

Sok szép élményben volt részem az elmúlt évek alatt, de talán az egyik legmeghatóbb élmény számomra az volt, amikor a hat hónaposan bölcsődét kezdő kisfiú első, önálló lépéseit láthattam. Az a pillanat hatalmas örömmel és büszkeséggel töltött el.

Van olyan pillanat, ami különösen emlékezetes maradt Önnek? Akár egy kedves gyermekmosoly, akár egy szülői köszönet.

Nagyon sok emlékezetes pillanat jut eszembe, főleg amik visszatérnek minden évben. Mikor a kisgyermek átölel, megpuszil, és közben azt mondja, hogy szeretlek, fantasztikus érzéssel tölt el. Ha esetleg szabadság után kezdek dolgozni, akkor azzal fogadnak, hogy nagyon hiányoztál.

Ha a kollégái egy szót mondhatnának Önről, mi lenne az?

Ezt tőlük kellene megkérdezni, de talán azt mondanák, hogy mindenben számíthatnak rám.

Mi a legfontosabb érték, amit szeretne, hogy a gyermekek és a szülők is megtapasztaljanak a bölcsődében?

A legfontosabb érték, amit szeretnék, hogy a gyermekek és a szülők egyaránt megtapasztaljanak a bölcsődében, az a bizalom és a szeretet. Ez az alapja a biztonságos fejlődésnek és a kiegyensúlyozott kapcsolatoknak. A családok számára ez azt jelenti, hogy biztonságban tudhatják gyermeküket, mert tudják, hogy szerető és figyelmes környezetben vigyázunk rájuk.

Milyen egy tökéletes nap a bölcsődében?

Reggel 7 és 8 óra között fogadjuk a gyerekeket, akik kedvük szerint választhatnak játékot a csoportszobában. Miközben a kolléganőm előkészíti a reggelit számukra, addig mi a gyerekek számára biztonságos és támogató környezetet biztosítunk. 8 órakor gondozási sorrendben asztalhoz hívom őket, megterítek, és reggelivel kínálom a kicsiket. A reggeli után a gyerekek folyamatosan elhagyják az asztalt, hogy a játékok között válogathassanak. Miután mindenki befejezte az étkezést, én is csatlakozom hozzájuk, és közösen éneklünk, mondókázunk, mesét olvasunk, képeskönyvet nézünk, vagy alkotó tevékenységet végzünk. A játék közben arra is figyelünk, hogy mozgassuk a testünket, hogy minden érzékszervüket aktívan bevonjuk a nap folyamán. A gyerekek a szabadban motoroznak, csúszdáznak, hintáznak, másznak, homokoznak, labdáznak, versenyeket futnak, és különféle mozgásos játékokat játszanak. Ebéd után egy mese után nyugodtan elalszanak. 15 órakor uzsonnázunk, ezt követően pedig vagy a csoportszobában, vagy az udvaron folytatjuk a játékot. Eközben várjuk a szülőket és nagyszülőket, akik délután hazaviszik a gyerekeket. A bölcsőde 17 órakor zárja kapuit.

Hogyan kezel egy olyan helyzetet, ami különösen nehéz volt, de végül sikerült megoldani?

Akár felnőttekkel, akár gyerekekkel kapcsolatos nehéz helyzetet kell megoldani, a legfontosabb a türelem, az empátia és a pozitív hozzáállás. Ez minden esetben segít!

Van valami olyan személyes élménye, amit a bölcsődei munkája során tanult?

Minden szeptemberben új nevelési év kezdődik. A beszokás nem egyformán zajlik a gyerekeknél. Nagyon fontos a türelem és az empátia. A biztonságérzet és a szeretet alapvető szerepet játszik abban, hogy a gyerekek önállóbbak és magabiztosabbak legyenek. Az egyik legfontosabb feladatom ehhez a szeretetteljes és támogató környezet biztosítása.

Mi a kedvenc bölcsődei játéka vagy programja, amit különösen élvez a gyerekekkel?

Nagyon szeretem az anyanyelvi nevelést támogató játékokat: az éneklést, mondókázást és történetmesélést. Ezen tevékenységek során közösen tanulunk mondókákat és rigmusokat, melyek segítenek a gazdagabb szókincs kialakulásában és fejlődik a szóbeli kifejezőkészségük is. Mesélek rövid történeteket, amelyekben a gyerekek is részt vehetnek kérdésekkel, saját ötletekkel. Ez nemcsak a nyelvi fejlődést segíti, hanem erősíti a gyerekek önkifejezését és kommunikációs képességeit. Az anyanyelvi nevelés így természetes módon épül be a mindennapokba.

Hogyan pihen és töltődik fel, miután egy hosszú, kihívásokkal teli nap után hazamegy?

Először egy kis csendes pihenésre és nyugalomra van szükségem, hogy rendezni tudjam a gondolataimat és átgondoljam a nap eseményeit. Ebben segít számomra egy jó könyv vagy a zene, amelyek lehetőséget adnak a kikapcsolódásra és feltöltődésre. Ezt követően a családom körében keresek erőt és inspirációt, hogy feltöltődve, új energiával indulhassak neki a következő napnak.

Van valamilyen kedvenc bölcsődei szokása vagy hagyománya, amit különösen szépnek talál?

A jeles napokról a bölcsődében is megemlékezünk. Vannak, amik nagyobb hangsúlyt kapnak, ilyen például a karácsony, a télbúcsúztató jelmezbál, az anyák napja vagy az apák napja. Azonban számomra az egyik legszebb hagyomány a gyermekek születésnapi köszöntése. Ilyenkor a kolléganők gyümölcsből készítenek tortát az ünnepeltnek, akit közösen dallal, kis ajándékkal köszöntünk.

Hogyan látja a bölcsődét 5 év múlva?

Bízom benne, hogy 5 év múlva a bölcsőde bővül egy csoportszobával, új kollégákkal, és a születendő gyermekek emelkedő száma miatt a kihasználtsága szinte maximális lesz.

Van valamilyen bölcsesség vagy mottó, ami segíti a munkájában?

A befektetett idő és energia mindig meghozza a gyümölcsét, és ez már évek óta bizonyította az igazát. Emellett az is világosan megmutatkozott, hogy csak együtt, csapatként érhetünk el igazán eredményeket. A közös munka és összefogás teszi lehetővé, hogy mindannyian a legjobbat hozzuk ki magunkból.

Mi az a legkisebb dolog, ami hatalmas örömet okoz a napjaiban a bölcsődében?

A gyerekek közelsége: egy mosoly, egy kedves szó, egy ölelés, egy simogatás, egy puszi.

Az interjút készítette: Csordás Bettina

Akár ez is tetszhet