Kunfehértón forgatott az Ízőrzők tévésorozat stábja – FOTÓK

A filmet várhatóan októberben lehet majd megtekinteni a Duna Televízión és a Duna World csatornán.

Végső István szervezőmunkájának köszönhetően Kunfehértóra látogattak a Duna Televízión és a Duna World csatornán látható, méltán népszerű „Ízőrzők” tévésorozat alkotói.

Róka Ildikó szerkesztő és Móczár István rendező-operatőr autentikus ételekről és a faluról forgatott két napon keresztül. A kamerák elé először Huszár Zoltán polgármester állt, aki a falu jelenéről beszélt, majd Végső István helyi kötődésű történész mesélt a régmúlt időkről.

Mindeközben a Tájházban Nagyné Pál Szilvia irányítása mellett folytak az előkészületek a főzéshez. Kovács Mária „Pötyi” fehértói rakott karfiolt és szarvasragu levest készített, Tóth Sándorné pedig egy szintén népszerű „hazait,” paradicsommártást főzött, zsemlegombóccal. Katus Krisztina a kemencében sütött napraforgó kalácsot, Vass László pedig fehértói törpeharcsa paprikást főzött bográcsban, a köret túróscsusza volt. A stáb nemcsak filmre vette, de tesztelte is az ételeket, amelyek egytől egyig nagyon finomak voltak.

Riport készült a Tájházról, amelyet Tapodi Sándor mutatott be, valamint a művelődési házban Juhász-Vedresné Szabó Ibolya mesélt a filmkészítőknek a helyben folyó kézműves foglalkozásokról. Tárnoki Mihály a pásztorélet mindennapjairól beszélt és a karámok mellett még citerázott is. A polgármester a forgatás végén egy szarvasborjú pörkölttel lepett meg mindenkit.

Június 7-én pénteken az „Ízőrzők” közösségi oldalára kerül fel egy kedvcsináló anyag, a teljes filmet pedig várhatóan októberben lehet majd megtekinteni a Duna Televízión és a Duna World csatornán. A pontos dátumot később közöljük majd.

Akár ez is tetszhet