A szokatlanul intenzív havazás komoly próbatétel elé állította Kunfehértót, de a Fehértó Non-profit Kft. csapata, élén Monda Tamás ügyvezetővel, szervezett és elkötelezett munkával gondoskodott arról, hogy a község útjai járhatóak maradjanak. A Kft. munkatársai mellett kilenc közfoglalkoztatott személy is részt vett a feladatok ellátásában, így a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés gyorsabban és hatékonyabban haladhatott.
Hó és jég ellen: napi többórás műszakban dolgoztak
Monda Tamás ügyvezető arról számolt be, hogy a település belterületén szinte minden utcában sikerült biztosítani a közlekedést. Emellett a járdák jelentős részét is megtisztították, különösen az intézmények – az iskola, az óvoda, a Gondozási Központ, a bölcsőde, az orvosi rendelő, valamint a polgármesteri hivatal – környezetében. A hóeltakarítás és síkosságmentesítés előre megtervezett, szigorú ütemezés szerint zajlott, reggel háromkor már indultak a traktorok.
„A forgalom hajnalban még nagyon gyér, így ilyenkor tudjuk a leghatékonyabban elvégezni a legfontosabb feladatokat. Reggelre már biztonságosan járhatóak voltak az utak és az intézmények környezetében lévő járdák is” – mondta az ügyvezető, aki külön megköszönte a lakosság türelmét és megértését.
A munka első szakaszában a bicikliút és a közintézmények környéke kapott prioritást, majd innen haladtak kifelé, a külterületi részek irányába. A tanyavilág legfontosabb pontjaira is eljutottak, különös figyelmet fordítva a kettes és hármas körzetre. Az elszórt, nehezen megközelíthető tanyák esetében több helyen a tulajdonosok saját eszközökkel gondoskodtak a a dűlőút megtisztításáról.
Technikai nehézségek és kalandos pillanatok
A síkosságmentesítéshez több tonna sót és homokot szórtak ki, különösen az üdülőterületen és a bicikliúton. A megelőzés érdekében már napokkal korábban megkezdték az elősózást, amely szintén napi több órás megfeszített munkát igényelt.
A munkálatokat azonban komoly technikai kihívások nehezítették. A három bevetett önkormányzati traktor közül kettő meghibásodott, egyik pedig egy nehezebben járható szakaszon az árokba csúszott.
„Kalamajkás nap volt, negyvenéves gépektől várunk csodát. Volt olyan traktor, amit másfél órán keresztül próbáltunk beindítani” – jegyezte meg az ügyvezető, aki kiemelte, hogy elengedhetetlen lenne egy korszerűbb, nagyobb teljesítményű munkagép beszerzése, lehetőleg pályázati forrásból.
Nagy segítséget jelentett, hogy Monda Tamás saját traktora, valamint Szalai László polgármester egyik erőgépe is rendelkezésre állt, így a nehézségek ellenére is teljesíteni tudták a feladatokat.
Elismerés a csapatnak: emberfeletti munka a faluért
Az ügyvezető külön méltatta a Fehértó Non-profit Kft. munkatársainak kitartását és szakértelmét, akik a nehézségek ellenére is végig kiválóan helytálltak. Mint mondta, az elmúlt napokban olykor emberfeletti munkát végeztek annak érdekében, hogy Kunfehértó közlekedése biztonságos maradjon.

