December 21-én, szombaton különleges adventi program várta az érdeklődőket a Piac téren, ahol a Kunfehértói Adventi Udvar varázslatos élményekkel idézte meg az ünnepi hangulatot.
A rendezvény kora délután a kézműves vásár megnyitásával kezdődött, ahol a helyi és környékbeli árusok kínálták különleges portékáikat. A Kunfehértói Általános Iskola diákjai szívhez szóló pásztorjátékkal idézték fel Jézus születésének történetét, méltó módon gazdagítva az ünnepi programot. 15 órától a MásHang zenekar adott élő koncertet, dallamaikkal megteremtették a karácsony hangulatát. Az előadás után Szalai László polgármester gyújtotta meg az adventi gyertyákat.
A szervezők gondoskodtak arról is, hogy a látogatók gasztronómiai élményekben se szenvedjenek hiányt. Sült gesztenye, frissen sütött kalács, forralt bor és forró tea melegítette a hűvös délutánt. A legkisebbeket pedig különleges ingyenes karácsonyi gyermekvonat várta, mely nagy sikert aratott a családok körében.
A Kunfehértói Általános Iskola szülői közössége jótékonysági gyűjtéssel kapcsolódott be az eseménybe, hogy a vásár bevételeiből az iskolás gyermekek javát szolgálják. A nemes cél a vásárlás örömét különleges jelentőséggel töltötte meg.
Szalai László polgármester így értékelte a rendezvényt:
„Nagyon sikeres rendezvényt zárhatunk, tele tartalmas programokkal és közösségi élményekkel. A gyermekek örömére kisvonat közlekedett, emellett élőzene, gesztenyesütés, forralt bor és teaosztás is színesítette az eseményt. Köszönöm a Fehértó Non-profit Kft. munkatársainak, a hivatali dolgozóknak és mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a rendezvény sikeréhez. külön köszönet Medgyes Attilának, aki ingyenesen biztosította a kisvonatot és a gyönyörű karácsonyfát.Hálásan köszönöm a Vöröskeresztnek a kalácssütést, nagyon finom lett! Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok mindenkinek!”